Az Afrikai kontinens szinte teljes egészében veszélyeztetett, azon belül is a Szub-Szaharai régió kiemelten kockázatos. Szerencsés kivételt képeznek Észak Afrika egyes területei. Ennek oka, hogy ott található a Núbiai Homokkő Víztározó Rendszer, amely több mint 2 millió négyzetkilométeren helyezkedik el, s 150 000 köbkilométer vizet tartalmaz. Ez biztosítja Líbia vízellátásának jelentős részét. Más tényezőkkel együtt ez a térség Afrika leginkább gyúlékony pontja. Talán éppen az ott található államok instabilitása miatt ez a régió egyre nagyobb figyelmet kap a befolyásukat kiterjeszteni igyekvő hatalmak körében, mely következtében akár geopolitikai játszmák középpontjába is kerülhetnek. Azt azonban leszögezhetjük, hogy az ott mozgó erőknek nem a vízkérdés megoldása a legfőbb törekvésük. A vízhiány - s itt nem csak az ivóvizet kell érteni - jelentős migrációs determinációs hatással rendelkezik.

Másik jelentős feszültségpont Közép Ázsia, ahol a népesség nagy arányban kénytelen nélkülözni az egészséges ivóvizet, és aszályos területek is nagy számban találhatók. Mindez negatívan befolyásolja a mezőgazdaság képességeit, s ezzel a mindennapi szükségletek kielégítését.

Dél-Amerika egyes országai is komoly kockázatokkal küzdenek. Az IEP (Institute for Economics & Pace) tanulmánya ugyan akkor rámutat több olyan tényezőre, melyek jelentős befolyással bírnak az egyes régiók helyzetére.

A vízhiányos területeken az erőszak és agresszió szintje magasabb, s a vízkockázat nincs összefüggésben az adott ország vagy térség vízkészleteivel, sokkal inkább a gyenge infrastruktúrával, vagy a dezorganizált állami szervezetekkel. A legtöbb helyen nincs megfelelő igazgatási akarat a helyzet érdemi orvoslására. Afrikában és másutt, például Afganisztánban a lakosság több mint 20%-a tartósan nem jut tiszta ivóvízhez. 3,6 milliárd ember él jelentős vízkockázatú területen.

A kockázatok komolyságát leginkább a szintén Afrikában kialakult háború-közeli helyzet mutatja talán a legjobban. Nem másról, mint a Nagy Etióp Reneszánsz Gátról van szó. A gát a Kék-Níluson épült több, mint egy évtizedig majd' 5 milliárd dollárba került, jelentős feszültséget okozva Etiópia, Szudán és Egyiptom között. Utóbbi két ország attól tartott, hogy Etiópia elzárja, vagy jelentősen csökkenti hozzáférésüket a Nílus vízhozamához, mely mindkét országban létfontosságú. Hol tárgyalással, hol harcias fenyegetőzéssel próbálták az Etióp kormányt eltéríteni tervétől, ám a gát felépült, s megkezdte az áram termelést is. Az ellentétek azonban megmaradtak és bármikor konfliktussá fajulhatnak. Mint láthatjuk, a Nílus ez esetben nem csak az élet forrása, de hatalmi tényező is, mely miatt életek kerülhetnek veszélybe.