A víz mélyéről érkező tudás nyomában
.....avagy egy alternatív értelmezés az emberi civilizáció kezdeteiről
A világ mitológiái tele vannak olyan alakokkal, akik a vízből vagy a víz felől érkeztek, és valamilyen formában a civilizáció alapjait adták át az embereknek. Ezek a történetek földrajzilag és kulturálisan egymástól távoli népek hagyományaiban jelennek meg, mégis feltűnően hasonló mintázatot követnek: egy különös lény, vagy tanító érkezik a tengerből, tó mélyéről vagy a "keleti vizek felől", majd átadja a tudást, amely hirtelen és megmagyarázhatatlanul magas szintre emeli az adott kultúrát.
A hagyományos értelmezés szerint ezek a figurák a természet erőinek megszemélyesítői, a víz életadó szerepének mitikus kivetülései. Ám az utóbbi évtizedekben egyre több kutató vetette fel, hogy talán érdemes újra megvizsgálni ezt a különös, globálisan visszatérő motívumot. Vajon miért jelenik meg ennyire következetesen a "vízből érkező tanító" alakja? És miért kapcsolódik hozzájuk olyan tudás, amely az adott kor emberének szinte felfoghatatlan lehetett?
Oannész és az első "vízi küldöttség"
A legismertebb ilyen alak kétségtelenül Oannész, a mezopotámiai bölcs, aki a Perzsa-öböl vizéből emelkedett ki, félig hal, félig ember formában. A babiloni történetíró, Bérószosz szerint Oannész nappal az emberek között járt, megtanította őket írni, olvasni, földet művelni, törvényeket alkotni, éjjel pedig visszatért a tengerbe.
A történet különös részlete, hogy Oannész nem egyedül érkezett. A későbbi hagyományok több hasonló lényt is említenek, az úgynevezett apkallukat, akik ugyanúgy a vízből jöttek, és ugyanúgy a tudás hordozói voltak. A "többtagú tanító küldöttség" gondolata már önmagában is szokatlan a mitológiák világában, ahol az istenek általában egyedül cselekszenek.
A modern alternatív értelmezések szerint ez akár egy szervezett expedícióra is utalhat — olyan lényekre, akik nem a természet erői, hanem egy fejlett kultúra küldöttei voltak.
A Titicaca-tó mélyéről érkező tanító
A világ másik felén, az Andok magasföldjein a helyi hagyományok Viracocha alakját őrzik. Ő is a vízből érkezett: a Titicaca-tó mélyéből érkezett, és megtanította az embereket építkezni, faragni, számolni, majd tovább indult, hogy más népeket is tanítson.
A régészeti kutatások szerint a tó környékén valóban hirtelen jelentek meg olyan építészeti és mérnöki megoldások, amelyek nem illeszkednek a korábbi fejlődési ívbe. A hirtelen tudásugrás magyarázata a hagyomány szerint egyetlen személyhez köthető - egy vízből érkező tanítóhoz.
A keleti tengeren túlról érkező isten
A mezoamerikai kultúrák Quetzalcoatl-ja ugyan nem vízi lény, de a hagyomány szerint a "keleti tengeren túlról" érkezett, és ugyanazt a szerepet töltötte be, mint Oannész vagy Viracocha: tanított, törvényeket adott, majd eltűnt, visszatérve a víz felé.
A mélység istene, aki a bölcsességet hozta
A sumér Enki, a bölcsesség és a tudás istene, az apszu, a föld alatti édesvíz-óceán ura volt. A mítoszok szerint a tudás "a mélységből" származik - egy olyan helyről, amelyet a kor embere nem ismerhetett, és amelyet gyakran "rejtett világnak" neveztek.
A transzmodern értelmezések szerint az apszu akár egy metaforikus vagy technológiai értelemben vett "rejtett bázis" is lehetett.
A vízből érkező tanítók, mint jelenség
Ha ezeket a történeteket egymás mellé tesszük, feltűnő mintázat rajzolódik ki:
- a tanítók a vízből vagy a víz felől érkeznek,
- emberfeletti tudással rendelkeznek,
- hirtelen civilizációs ugrást idéznek elő,
- majd visszatérnek a vízbe, vagy eltűnnek a horizonton.
A
hagyományos magyarázat szerint ez a víz életadó szerepének mitikus kifejezése.
Az alternatív értelmezés szerint viszont akár egy olyan ősi találkozás emléke
is lehet, amelyet a kor embere csak a saját fogalmaival tudott leírni.
…….és hogy kik voltak ezek a lények? A mítoszok szerint tanítók. A modernista elméletek szerint akár vándorok is lehettek. A legmerészebb elképzelések szerint pedig… nos, erre talán majd egy következő bejegyzésben még visszatérünk.
Végül is, április 1-je van! - de a történetek ettől még meglepően következetesek.

