Géplények három korból – Időutazás Apollóniosz, Leonardo és Asimov műhelyébe

Sokat töprengtem rajta, hogy kölcsön kérjem-e H.G.Wells zseniális időgépét? Mielőtt azonban döntésre juthattam volna, az Európai Idő-és Térkutató Intézet (Institut Européen de Recherche sur le Temps et l'Espace, IERTÉ)© megalkotta és Teronauta névre keresztelte kísérleti szerkezetét, mely képessé tett arra, hogy megvalósítsam elképzelésemet. Felkerestem hát három korszakos zsenit, akik merészet álmodtak és alkottak a géplények világában.

Ha az emberiség történetét géplények szemszögéből nézzük, három korszak emelkedik ki: az antik mítoszok világa, a reneszánsz mérnöki- és a modern robotika etikai forradalma. Időutazóként beléptem a három alkotó műhelyébe – Apollóniosz Rhodiosz, Leonardo da Vinci és Isaac Asimov – hogy megfigyeljem, hogyan születnek a géptestek, és milyen filozófiát hordoznak.

Kréta sziklái alatt – Apollóniosz Rhodiosz és Talósz

Az i. e. 3. században járok, Rodosz szigetén. Apollóniosz épp a Argonautika negyedik könyvén dolgozik, pergamenek között ül, hexameterek lüktetnek a fejében. A jelenet, amelyet épp ír, Talósz bukása: a bronzból kovácsolt óriás, aki Kréta szigetét őrzi, megbotlik Medeia varázslata okán, és az ichór – az isteni vér – kifolyik belőle, mint olvadt ólom.

Talósz nem pusztán mitikus figura, hanem az antik világ első géplénye. Teljes testét bronzból öntötték, egyetlen ér fut benne a nyakától a bokájáig, amelyet egy bronz szög zár le – ez a rendszer egyfajta hidraulikus analógiaként is értelmezhető. Naponta háromszor körbejárja a szigetet, mintha egy belső program vezérelné. Talósz az isteni akarat megnyilvánulása, misztikus, de bukása rávílágít: a technika, bármily hatalmas is, nem mindenható.

A Sforza-udvar árnyékában – Leonardo da Vinci és a robot lovag

Utamat folytatva, 1495-ben Milánóban, a Sforza-udvarban. Leonardo műhelyében fémlemezek, fa csigák és bőrrel borított karok között szemlélődök . A mester által alkotott robot lovag lassan formát ölt: ez egy mechanikus figura, amely képes ülni, felállni, karját mozgatni, sőt a sisakrostélyát is működtetni. Mindez csigás és fogaskerekes áttételeken keresztül történik, előre beállított mozgássorokkal – kvázi mechanikus leíratként.

Leonardo nemcsak művész, hanem mechanikus is volt, aki boncolásai során tanulmányozta az emberi ízületeket, és ezeket mechanikai analógiákká alakította. A robot lovag nem harcol, hanem reprezentál: az udvari ünnepségek gépcsodája, az emberi test gépi leképezése. Talósz után immár nem istenek teremtenek géplényt, hanem emberi kéz – a géptest a mérnöki tudás szimbóluma lesz.

Brooklyn könyvtárában – Isaac Asimov és a morális robot

Tovább suhanok a Teronautával, és máris 1940-ben New Yorkban vagyok. Asimov írógépe kattog., épp a "Robbie" című novella születik, amely egy gyermeket védelmező robotról szól. A géplény itt már nem bronzból vagy fogaskerekekből áll, több annál, hiszen logikai törvények vezérlik. Asimov robotjai elektromos és elektronikus rendszereken alapulnak – relék, szenzorok, vezérlőegységek. De ami igazán újat hoz: az a robotika három törvénye. Ezek nem csak narratív elemek, hanem logikai protokollok, amelyek a gép döntéshozatalát irányítják. Asimov művében a robot képes mérlegelni, rangsorolni, konfliktusokat kezelni – ez már maga a proto-mesterséges intelligencia. A géplény mozog, dönt, mérlegel, véd. Asimov robotjai nem fenyegetnek, hanem tükröt tartanak: az emberi etika határait feszegetik.

Géplények evolúciója – technikai szimbolizmus

Három korszak, három alkotó, három géplény. Talósz: mitikus őrző, bronztesttel és mágikus vezérléssel. Leonardo lovagja: mechanikai konstrukció, fogaskerekekkel és anatómiai pontossággal. Asimov robotja: morális entitás, logikai törvényekkel és azokból fakadó etikai döntésekkel.

A géplények evolúciója három korszakon keresztül rajzolódik ki, mindegyikben más-más technikai alapon és más-más szimbolikus funkcióval.

Az első korszakban, az i. e. 3. században Apollóniosz Rhodiosz megalkotta Talószt, a bronzból készült mitikus őrzőt. Talósz testét egyetlen ér hálózta be, benne az isteni ichór áramlott, amelyet egy bronz szög zárt le. Ez a konstrukció nemcsak mágikus, hanem technikai szempontból is figyelemre méltó: a mozgás ritmusa, a hidraulikus analógia és a programozott őrzés mind a géptest archaikus előképei. Talósz funkciója az őrzés volt, szimbolikája pedig a mitikus – az ember és az isteni rend között húzódó  - határ védelme, a biztonság maga.

A második korszakban, 1495-ben Leonardo da Vinci Milánóban megépítette a robot lovagot. Ez a géplény már fogaskerekekből, csigákból és anatómiai pontossággal megtervezett mechanikából állt. A lovag képes volt ülni, felállni, karját mozgatni, és sisakrostélyát működtetni – mindezt előre beállított mozgássorokkal, mintha egy mechanikus előírás vezérelte volna. Leonardo anatómián alapuló mechanikai szemlélete új dimenziót adott a géptestnek: a test, mint rendszer, a mozgás, mint mérnöki probléma. A robot lovag funkciója reprezentáció volt, szimbolikája pedig a biológián alapuló mechanikai leképezés – az emberi test gépi megértése,  a fenntarthatóság példázata.

A harmadik korszakban, 1940-ben Isaac Asimov megalkotta a modern robotot, amely már nem csupán fizikai alkatrészekből, de logikai törvényekből épült fel. Asimov robotjai elektromos és elektronikus rendszereken alapultak, de ami igazán újat hozott, az a robotika három törvénye: ezek a törvények nemcsak narratív elemek, hanem etikai protokollok, amelyek a gép döntéshozatalát irányítják. A robot képes volt mérlegelni, rangsort állítani, és konfliktusokat kezelni – ez már a mesterséges intelligencia előképe. Asimov géplényeinek funkciója az erkölcsi döntéshozatal, szimbolikája pedig az etikai tükör – az emberi morál gépi visszaverődése., az élhetőség bemutatása.

E három korszak együtt rajzolja ki a géplények történetét: a mitikus őrzőtől a biológián alapuló mechanikus testig, majd az etikai entitásig., s ha tovább utazunk, már olyan géplényekkel találkozunk, akik az AI segítségével gondolkodnak, filozofálnak, és az ichór helyett gondolatok áramlanak bennük.

A géplények története nem csak technikai fejlődés, hanem filozófiai mélyülés. Az ember először mítoszban álmodta meg a géptestet, majd megépítette, végül gondolati erkölcsöt adott neki.

A Teronauta időgép mellyel sikeresen elértem úti céljaimat, immáron megpihen a kutatóintézet hangárjában. Körülöttem AI-vezérelt humanoid robotok, megálmodott elődeik jelen kori megtestesülései. Egyesítik magukban az erőt, optimalizált működést és kreatív döntéshozatalt. Nem feledhetjük azonban, hogy az élhetőség, fenntarthatóság és biztonság egyben harmóniát, kölcsönösséget és belülről fakadó erkölcsösséget is jelent. Bármilyen okosak és erősek robotjaink, Asimov igazsága örök érvényű marad:: erkölcsi tükröt tartanak nekünk!