Költészet és ökológia? - Percy B. Shelley

Miért ne tanulnánk a virágtól, mely nem verseng, mégis szép? Miért ne követnénk a méhet, mely nem harsog, mégis hasznos? Miért ne hallgatnánk a szélre, mely nem parancsol, mégis formál?

Amikor Percy Bysshe Shelley (1792-1822) nevét halljuk, rendszerint a romantika egyik legnagyobb költőjére gondolunk, az Ode to the West Wind vagy a Prometheus Unbound szerzőjére. Kevesen tudják azonban, hogy Shelley a vegetarianizmus egyik legkorábbi és legkövetkezetesebb szószólója is volt, aki már 1813-ban, A Vindication of Natural Diet (A természetes étrend védelmében) című esszéjében olyan gondolatokat fogalmazott meg, amelyek két évszázaddal később meglepően ismerősen csengenek a környezetfilozófia és az ökológiai gondolkodás világában.

Természetesen Shelley nem beszélhetett klímaváltozásról, ökológiai lábnyomról vagy biodiverzitási válságról. Az ő korában ezek a fogalmak még nem léteztek. Mégis, gondolkodásának mélyebb rétegeiben olyan világszemlélet rajzolódik ki, amelyet ma joggal nevezhetnénk proto- ökológiainak.

Az ökológiai gondolkodás elfeledett előfutára?

Shelley egyik alapvető gondolata szerint az ember eltávolodott eredeti, természetes állapotától. Szerinte a civilizáció számos testi és erkölcsi problémája ebből az elszakadásból fakad. Véleménye szerint a húsfogyasztás nem egyszerű étkezési szokás, hanem annak kifejezése, ahogy az ember megtagadta saját helyét a természet rendjében.

Ez a gondolat meglepően közel áll a modern ökológia egyik alapelvéhez: az ember a természet része.

A 19. század elején ez még korántsem volt magától értetődő állítás. Az ipari forradalom hajnalán sokan éppen az ember természet feletti uralmát ünnepelték. Shelley ezzel szemben azt tartotta, hogy az ember jólléte nem választható el attól a természeti rendszertől, amelynek maga is része.

Minden mindennel összefügg

A költő vegetáriánus érvei első látásra pusztán egészségközpontúnak tűnnek, ő azonban jóval szélesebb összefüggés rendszerben gondolkodott. A táplálkozást összekapcsolta az egészséggel, az egészséget az erkölccsel, az erkölcsöt pedig a társadalom állapotával. Úgy vélte, hogy az állatokkal szembeni erőszak hatással van az emberi jellemre, s ezen keresztül a közösség működésére is.

A mai rendszer ökológia egyik alapvetése szerint: az élő és élettelen világ kölcsönösen összefügg.

Bár Shelley nem használta ezt a nyelvezetet, gondolkodásának logikája hasonló volt. Nem különálló jelenségeket látott, hanem kapcsolatrendszereket. Az emberi test, a természet, az erkölcs és a társadalom egyetlen nagy szövet része volt számára.

A természet körforgásai és az egyszerűség dicsérete

A romantikus költők számára a természet nem statikus háttér volt, hanem állandó mozgásban lévő, önmagát megújító rendszer. Shelley költészetében a szél, a víz, az évszakok és az elmúlás visszatérő motívumok.

Ebből következik egy másik ökológiai felismerés: a természeti folyamatok ciklikusak.

A természetben nincs végleges birtoklás és nincs korlátlan felhalmozás. Minden átalakul, visszatér és új formában jelenik meg. Shelley erősen kritizálta a luxust és a túlzott fogyasztást, mert úgy látta, hogy ezek elszakítják az embert ettől a természetes körforgástól.

A modern fenntarthatósági vitákban ugyanennek a gondolatnak egy új változatával találkozunk, amikor a körforgásos gazdaságról vagy az anyagkörforgások jelentőségéről beszélünk.

A változás nem kivétel, hanem törvény

Shelley költészetének egyik visszatérő témája a változás. Talán legismertebb sorai közé tartozik a Nyugati szélhez írt ódából származó gondolat:

"...késhet a Tavasz, ha már itt a Tél?" (Tóth Árpád fordítása)

A világ számára nem állandóságot, hanem folytonos átalakulást jelentett. Ez a szemlélet egy újabb ökológiai felismeréssel kapcsolható össze: a változás alapvető tulajdonsága a világnak.

A természetben nincs mozdulatlanság, az élő rendszerek alkalmazkodnak, átalakulnak és fejlődnek. Shelley civilizáció-kritikája részben abból fakadt, hogy az ember hajlamos saját társadalmi berendezkedéseit véglegesnek és természetesnek tekinteni, holott minden rendszer változik. Ebben az értelemben Shelley nem csak a romantika költője, hanem a dinamika filozófusa is volt.

A Prométheusz-paradoxon

Egyik legizgalmasabb gondolata a Prométheusz-mítoszhoz kapcsolódó értelmezésében jelenik meg. A tűz megszerzését nem pusztán technikai vívmánynak tekinti, hanem olyan változásnak, amely lehetővé tette az ember számára természetes táplálkozási szokásainak átalakítását. 

Shelley szerint a főzés elfedheti az ételek eredeti jellegét, és elfogadhatóvá tehet olyasmit is, amit nyers állapotában ösztönösen visszautasítanánk. Gondolatai ma is elgondolkodtatóak: vajon minden technikai újítás közelebb visz bennünket a természet működésének megértéséhez, vagy olykor el is távolíthat attól?

Az önszerveződő természet bölcsessége

A modern ökológia talán legfontosabb felismerése, hogy a természet rendkívül összetett, önszerveződő rendszer. Az ökoszisztémák külső irányítás nélkül is képesek stabilitást kialakítani.

Shelley ugyan még nem rendelkezett ökológiai tudással, de ösztönösen érzékelte ezt a sajátosságot,  kritikusan viszonyulva ahhoz az elképzeléshez, hogy az ember automatikusan magasabb rendű volna minden más életformánál. Az emberi uralom nem feltétlenül magasabb rendű a természet önszerveződésénél.

A romantikus költő számára a természet nem meghódítandó terület volt, hanem olyan valóság, amelyből az ember maga is származik, és amelynek törvényei alól nem vonhatja ki magát.

Két évszázaddal korábban feltett kérdések

Shelley nem nevezhető romantikus környezetvédőnek. Nem írt a globális felmelegedésről, a műanyagszennyezésről vagy a fajkihalásokról. Mégis figyelemre méltó, hogy már 1813-ban olyan kérdéseket tett fel, amelyek ma az ökológiai gondolkodás középpontjában állnak:

• Hol van az ember helye a természetben?
• Milyen kapcsolat van életmódunk és erkölcsi világunk között?
• Van-e határa az ember természet feletti uralmának?
• Lehet-e a haladás mértéke pusztán a technikai fejlődés?

Shelley válaszai nem minden ponton állják ki a modern tudomány próbáját. Anatómiai és egészségügyi érveinek egy része ma már vitatható. Ám alapvető intuíciója figyelemreméltó: az ember és a természet sorsa nem választható el egymástól.

Ez a felismerés ma, a 21. század ökológiai kihívásai közepette talán fontosabb, mint valaha. Shelley vegetáriánus pamfletje így nem pusztán étrendi tanácsok gyűjteménye, hanem egy korát megelőző figyelmeztetés: amikor a természet rendjétől elszakadunk, végső soron önmagunktól is eltávolodunk.

Ha a világ egésze értelem szerint rendezett, s minden rész benne a mindenség javát szolgálja, akkor az ember, mint értelmes lény, nem élhet úgy, hogy a természetet pusztítja, melyből származik. Mert aki a Földet pusztítja, önmagát pusztítja. – Safegreen –