Üzenet a vadonból – a múlt és a jövő találkozása

Ma reggel a Białowieża-erdő ködös ösvényein bolyongtam – nem volt konkrét célom, csak a természet csendjét akartam élvezni. A harmat még csillogott a leveleken, és a madarak olyan vidáman csicseregtek, mintha ünnep lenne. Még nem gondoltam, hogy valami igazán különleges vár rám.

Aztán... megálltam mert a fák között lassan kibontakozott egy hatalmas, szinte mitikus alak sziluettje: egy síkvidéki bölényé. Olyan volt, mint a régi idők árnyéka, méltósággal és erővel teli. Nem torpant meg, de nem is közeledett – csak állt és figyelt, én pedig dermedten néztem vissza rá.

Ez nem csak egy vadállat-megfigyelés volt. Ez maga volt a találkozás a történelemmel, egy fajjal, amit az emberek egyszer már a kihalás szélére sodortak, majd kitartással és törődéssel visszahoztak az életbe. Láttam benne a túlélés erejét és az ökoszisztéma fontosságát – egy élő emlékmű volt.

Gondolataim messze szárnyaltak, új távlatokat láttam meg.

Ott, abban a néma pillanatban új értelmet nyert a természetjárás. Nem azért jövünk ide, hogy csak lássunk, hanem hogy megtanuljunk érezni – kapcsolatba lépni azzal a világgal, ami sokkal őszintébb és tisztább, mint amit megszoktunk. A bölény tekintetében nincs emberi érzelem, de van benne valami……. bölcsesség.

Ahogy lassan továbbindult az erdő mélyére, egyetlen ág sem roppant meg alatta. Én pedig ott maradtam, a szívem kicsit gyorsabban vert, mégis valami furcsa nyugalom érzése kerített hatalmába.

A lengyel bölények megmentése az európai természetvédelem egyik legnagyobb sikertörténete. Az európai bölény (Bison bonasus), Európa legnagyobb szárazföldi emlőse, a 20. század elejére teljesen kipusztult a vadonból, utolsó példányát 1919-ben lőtték le a Białowieża-erdőben. Majd lassan megkezdődött a faj-mentés hosszú folyamata:

• 1923-ban megalakult a Nemzetközi Bölényvédelmi Társaság, Jan Sztolcman zoológus vezetésével.
• A világ állatkertjeiben fellelhető 54 példányból indult el a tenyészprogram.
• A Białowieża-erdőben hozták létre a bölényrezervátumot, amely ma már az UNESCO világörökség része.

A program célja a síkvidéki alfaj (Bos bonasus bonasus) megmentése volt. A kaukázusi alfaj (Bos bonasus caucasius) utolsó példányát 1927-ben vesztették el, de egy németországi bika révén részben sikerült megőrizni a genetikai vonalat. A genetikai sokféleség korlátozott: a síkvidéki alfaj génállományának 85%-a egyetlen pártól származik.

• 1952-ben engedték szabadon az első bölényeket a Białowieża-erdő lengyel oldalán, majd 1953-ban a belorusz oldalon.
• Napjainkban világszerte az európai bölények száma meghaladja a 10 000-et, ebből 2600 él Lengyelországban.
• A lengyel-fehérorosz határon épített fal azonban akadályozza a bölények szabad mozgását és géncseréjét. Pedig a faj még mindig veszélyeztetett, és a genetikai sokféleség növelése és az élőhelyek védelme kulcsfontosságú.

Ez a történet nem csak a bölényekről szól, hanem arról is, hogy az ember képes jóvátenni a múlt hibáit.

"Voltaképpen nincs különbség a táj sorsa és az emberiség sorsa között. Ha az egyikkel rosszul bánnak, azt a másik is megszenvedi." – Wendell Berry (amerikai költő, író, esszéista, környezetvédelmi aktivista és gazdálkodó)