Az Osztrák–Magyar Monarchia és a fenntarthatóság?

"Azon erdőkben vagy erdőrészekben, melyek magasabb helyek kőgörgetegjein, havasok fensikjain vagy hegytetőkön és gerinczeken, meredek hegyoldalokon és ezek lejtőin, hegyomlások, kő- vagy hó-görgetegek és vizmosások támadásának és terjedésének megakadályozására szolgálnak, vagy a melyek elpusztulása folytán, alantabb fekvő területek termőképessége vagy közlekedési utak biztonsága veszélyeztetnék, vagy szélvészek rombolásának út nyittatnék - az irtás és tarvágat tiltatik."                                                                                                                               Erdőtörvény 1879. évi XXXI. törvénycikk

Zöld forradalom a "boldog békeidőkben"

Amikor az Osztrák–Magyar Monarchiára gondolunk, legtöbbünknek a díszes egyenruhák, a bécsi keringő és a kávéházi gőzgombóc jut eszünkbe. De vajon tudjuk-e, hogy dédszüleink birodalma olyasmit tudott a környezetvédelemről, amihez mi a 21. században próbálunk kínkeservesen visszatalálni?

A környezetvédő mozgalmak, vagy akár Greta Thunberg és lelkes elődei még meg sem születtek, amikor a Monarchia kényszerből, józan megfontolásból és meglepően modern szemlélettel olyan alapokat rakott le, melyeket ma méltán neveznénk "ökotudatosnak".

A törvény, amely megelőzte a korát

Az 1870-esévekben a vasútépítés és az iparosodás hatására hatalmas mértékben fogytak az erdők, és a döntéshozók felismerték: ha eltűnik a fa, jön az árvíz, a sárlavina, és a termőföld pusztulása.

Bedő Albert főerdőmester és szakmai csapata kimondta: az erdő nem csupán faanyag, hanem védőpajzs.

Magyarország 1879-es erdőtörvénye ma is megállná a helyét, hiszen:

• megtiltotta a tarvágást a veszélyeztetett területeken,
• kötelezővé tette az újratelepítést,
• létrehozta a modern erdőfelügyelet alapjait.

Ez nem csak tiltás volt, hanem egy tudományos szemléletű rendszer kezdete. A Monarchia erdészei már a 19. század végén vizsgálták a talajeróziót, a vízgyűjtők védelmét és az erdők mikroklímára gyakorolt hatását – jóval azelőtt, hogy a "környezetvédelem" szó megszületett volna.

"Zero Waste" – mielőtt trend lett volna

Ma csomagolásmentes termékeket, melyek környezetkímélők, ám költségesek - a Monarchia polgárainak viszont ez volt a természetes életforma.

• A tejesember házhoz jött, az üveg visszaváltható volt, a műanyag pedig nem létezett.
• A ruhákat javították, átszabták, generációkon át hordták.
• A maradék étel nem a kukában végezte, hanem a jószágok kapták.
• A lóvontatás mellékterméke – ma így mondanánk: biomassza – trágyaként visszakerült a földekre.
• A helyi élelmiszerlánc nem tudatos döntés volt, hanem a valóság: amit ettél, az jó eséllyel 50 km-en belül termett.

Karbonlábnyom?Gyakorlatilag láthatatlan volt.

A vasút aranykora – a fenntartható mobilitás mintapéldája

Amíg ma dugókban araszolunk, a Monarchia polgárai a világ egyik legsűrűbb vasúthálózatát élvezték. A vonat olyan falvakba is eljutott, ahová ma már csak napi két busz jár.

A vasút:

• csökkentette a szekerek és lovas szállítás terhelését,
• hatékonyan mozgatta az árut és az embereket,
• összekötötte a birodalom távoli részeit, és mindezt a legkörnyezetkímélőbb módon, amit akkor ismertek.

A hálózat sűrűsége sok helyen ma is irigylésre méltó lenne.

Zöld szigetek a városokban – tudatos várostervezés

A 19. század végén a városok gyors növekedése miatt a döntéshozók felismerték: a zöldterület nem luxus, hanem közegészségügyi szükséglet.

A Városliget, a Margitsziget vagy a bécsi Prater nem csupán parkok voltak, hanem:

• a városi levegő "tüdői",
• a társadalmi élet központjai,
• a rekreáció terepei,
• és a modern várostervezés korai példái.

A városvezetők értették: a zöldterület a túlélés záloga a füstös gyárak árnyékában.

Mit tanulhatunk mindebből napjainkban?

A Monarchia nem volt környezetvédő birodalom – nem aktivizmusból óvták a természetet. Egyszerűen csak megértettek egy összefüggést: ha feléljük a környezetünket, a gazdaságunk is összeomlik.

A múlt nem romantikus díszlet, tele van olyan megoldásokkal, amelyek ma is működhetnek:

• körkörös gazdaság,
• helyi termelés,
• zöld várostervezés,
• tudatos erdőgazdálkodás,
• fenntartható közlekedés.

Talán érdemes lenne leporolni néhány régi könyvlapot – néha a jövő megoldásai a múltban rejtőznek!